A festményre nézve elkerülhetetlen, hogy az emberbe belép az annak mély és sötét légköre. A mű egy szerény csendélet középpontjában áll, amelyben egy hagyományos söröskorsó áll, amelynek textúrált felülete finoman elkapja a fényt, szinte háromdimenzionális jellegét adva a sík képterületen. A korsó körül sokféle gyümölcs található: almák, körték és talán néhány azonosíthatatlan forma. Mindegyik gyümölcs Van Gogh jellegzetes ecsetvonásaival ábrázolt—bátran és széles ívben, mégis valahogy finoman, intim párbeszédet teremtve minden egyes tárgy között. A fény és árnyék használata különösen kifejező itt; a lágyan megvilágított gyümölcsök és a sötét háttér közötti kontraszt kiemeli élénkségüket és súlyukat, életet adva az egész kompozíciónak annak egyszerűsége ellenére.

A színek palettája korlátozott, de annyira emocionális—fekete földtanok és tompa árnyalatok színtónusait foglalja magában, amelyet meleg sárga és zöld színek hangsúlyoznak. Ez a látszólag monokromatikus háttér egy színpadként szolgál, kiemelve a gyümölcsöket ennek a csendes színpadi műsornak a csillagaként. A munka nemcsak abban meríti el az embert, hogy tapasztalja a söröskorsó és a gyümölcsöt borító bőrének tapintási kvalitását, hanem egyfajta nosztalgiát is előidéz; szinte érezhető a korsó hűvössége a kézben és az orchárban éppen frissen szedett gyümölcs édes íze. A Van Gogh saját értelmezését kutatva a csendélet témájának tud importálja ezt a festményt, amely felfedi a művész küzdelmét az élet felszínessége ellen, valamint vágyát az autentikusságra, tisztaságra és egy kis személyes érintkezésre minden egyes megfestett tárggyal.