A jelenet csendes intimitással bontakozik ki; egy nő, valószínűleg egy szobalány, sepregeti a padlót egy belső térben. Tartása a koncentrált szorgalom, fejét lehajtva végzi a feladatát. A művész jellegzetes technikát alkalmaz, látszólag kis, különálló érintésekkel viszi fel a festéket, texturált, szinte szemcsés minőséget adva a felületeknek; mintha maga a fény töredezne és újraformálódna a vásznon. A kompozíció a szobán át a nőből egy asztalra vonzza a tekintetet, amelyet talán étkezéshez terítettek, ahol egy kisgyerek ül, elveszve a saját világában.

A színpaletta visszafogott, de gazdag; a lágy kékek és zöldek dominálnak, amelyeket a faajtó és a székek meleg tónusai szakítanak meg. Az összhatás a lágy harmónia, a mindennapi élet pillanatképe, amelyet mély érzékenységgel jelenítenek meg. A művész fény- és árnyékkezelése mélységet és dimenziót ad, így a jelenet egyszerre közvetlen és időtlen. Szinte hallani a seprű halk suhogását, és érezni a pillanat csendes megelégedettségét.