A jelenet nyers, szinte ősi energiával bontakozik ki. A széles színvonások a bretoniai táj intenzív fényében úszó tájat határozzák meg. A kompozíció megosztott, de harmonikus, a víz hatalmassága eleven, kimondatlan kapcsolattal találkozik a földdel. Az ég, tüzes narancs, belefolyik a víz azúrkékjébe, tükrözve a nap intenzitását. Egy alak, egyszerű, szinte gyermeki minőséggel ábrázolva, az előtérben áll, jelenléte egyszerre evilági és éteri. Egy libacsorda hangsúlyozza a tájat. A ecsetvonások nehezek, a színek bocsánatkérőek, a művész közvetlen elkötelezettségének tanúsága a témájával szemben.