A műalkotás egy nyugodt mocsári jelenetet örökít meg, sima ecsetvonásokkal, amelyek úgy tűnnek, mintha táncolnának a vásznon; itt a vízililiomok kecsesen lebegnek, kör alakú formáik lágy ritmust hoznak létre a víz finom hullámai között. Van Gogh jellegzetes ecsetvonásai vibrálást és nyugalmat egyaránt sugároznak, életet lehelve a tájban. A mocsár tágassága a horizontig terjed, ahol a távoli fák vagy épületek sziluettjei mélységérzetet és perspektívát adnak, meghívva a néző képzeletét, hogy barangoljon a megjelenített tájban.

A színpaletta túlnyomórészt visszafogott; meleg földszínek harmonikusan keverednek, finom zöldekkel és kékekkel, amelyek tükrözik a mocsár természetes lényegét. A felhős égbolt, amelyet széles ecsetvonásokon keresztül közvetítenek, atmoszferikus hátteret teremt -033-032 textúrája a víz felszínére vetülő hosszú árnyékokat tükrözi. Ez az összetétel lehetővé teszi a néző számára, hogy egy sötét, de békés környezetben érezze magát, ami egy önvizsgálati érzést ébreszt. Történelmileg ez a darab Van Gogh természet iránti megszállottságát tükrözi, mint a vigasztalás forrását egy viharos időszakban; túllép a puszta reprezentáción, hogy előhívja azokra az érzelmekre, amelyek a mindennapi táj egyszerűségéhez és szépségéhez kapcsolódnak.