Ez a lírai téli tájkép egy csoport alakot ábrázol, akik a zord hidegben küzdenek, vastag sálakba és köpenyekbe burkolózva, hogy megvédjék magukat a jeges szél ellen. A hóval borított táj körülöttük terül el, egy halvány, tompa háttér, amelyet vékony, lombtalan ágak tarkítanak, amelyek hajladoznak a szélben. Az alakok között egy pár szorosan áll egymáshoz, arcuk részben látható, de árnyékos, egyszerre sugall sebezhetőséget és kitartást; egy közeli alak pedig a mély hóban küzdve halad. Egy szamár, mely nehéz terhet cipel, lassan ballag mögöttük, mellette egy fekete-fehér kis kutya éberen áll a jeges talajon. A nehéz, felhős ég összeolvad a távoli havas hegyek fehérségével, fokozva a rideg, magányos vidéki téli utazás érzését.

A mű finom, precíz ecsetvonásokkal készült, korlátozott, tompa színpalettát használ, melyben a lágy szürke, barna és fehér árnyalatok dominálnak, apró, finom kék és piros részletekkel, amelyek a központi alakokra irányítják a tekintetet. A kompozíció átlósan vezeti a néző tekintetét az előtérből a háttérbe, mozgás érzetét keltve a hó nyugalmával szemben. Érzelmileg a jelenet komor, mégis gyengéd meghittségét sugározza, felidézve az emberi szellem küzdelmét, összetartását és kitartását a téli zord körülmények között. Történelmileg a 18. század végének vidéki életét és körülményeit tükrözi, betekintést nyújtva az átlagemberek nehézségeibe a hideg hónapokban, érzékeny realizmussal ábrázolva, amely előrevetíti Goya későbbi, drámaibb műveit.