A mű a bazsarózsák bőségével robban; rétegezett szirmaik, krémes fehérekben, piruló rózsaszínekben és mély burgundikban ábrázolva, gyakorlatilag élettel vibrálnak. A művész mesterien ragadta meg ezeknek a virágoknak a mulandó szépségét, minden virág látszólag félúton a kibontakozáshoz, olyan teljességgel telve, amely élénknek és múlandónak is tűnik. Sárga árnyalatok és más virágok érintései kandikálnak ki a mélyből, a bőség és gazdagság érzetét keltve, mintha a virágok egy láthatatlan forrásból ömlenének ki.

A művész technikája lazán, szinte impresszionista ecsetvonást használ; a látható, texturált ecsetvonások a vásznon táncolnak, inkább sugallnak, mint meghatároznak. Az összetétel, bár sűrű, kerüli a zsúfoltság érzését; a sötét, tompított háttér drámai kontrasztot ad az élénk virágokhoz, titokzatosságot és intimitást kölcsönözve. Ez a mű, tele a romantikus vonzalom érzésével, megragadja a tekintetet, és megmozgatja a lelket a természet mulandó kegyességének ábrázolásával.