A lenyűgöző portréban, amely elkapja María Teresa Moret y Remisa lényegét, a nézőt egy kontemplatív pillanatba vonja, amely a 20. század eleji Madrid finom eleganciájával körülöleli. A nő, aki elegánsan ül, egy gazdag textúrájú gobelint testesít meg; sötét öltözetének színvilága szembetűnő kontrasztot képez a lágy háttérrel, kiemelve alakját és jelenlétét. A művész, aki a háttérhez széles és magabiztos ecsetvonásokat alkalmaz, ellentétben áll ennek bonyolult részleteivel és blúza selymes fényeivel. Sorolla mesteri fényhasználata megragadja az arca fölött áthaladó puha ragyogást, melegséget árasztva, amely lágyítja a sötét palettát. A színek választása—mély fekete, tompa barna, és lágy szürke keveréke—a díszes ruhájában lévő fehér akcentussal, jól passzol az idő divatához, szimbolizálva a kifinomultságot és a tartózkodást—talán egy megjegyzést a kor társadalmi normáira.

Amikor figyeljük a gondolkodó pillantását, érzelmi mélység bontakozik ki, amely a története és gondolatai körüli spekulációra invitál. A festmény rezonál az introspekció légkörével, tükrözve a spanyol nők belső életét egy átmeneti időszakban. Sorolla plein air technikája itt nem csupán a világítás és textúrák játékában mutatkozik meg, hanem abban is, hogy a témának sürgető érzést ad; úgy tűnik, bármikor fel tudna állni a székéből. Ez a munka nem csupán egy ülő személy ábrázolása, hanem egy jelentős kulturális artefaktum, amely tükrözi a gender szerepek és társadalmi elvárások változó dinamikáját a 20. század elején, hangsúlyozva Sorolla hozzájárulásait mind a portrézáshoz, mind a művészeti társadalmi kommentárhoz.