Ez a lenyűgöző jelenet magával ragadja a nézőt, és egy felfüggesztett pillanatba vontatja; egy nyugodt lagúna, amely a velencei építészet nagyszerűségét tükrözi. Az ecsetkezelés folyékony és textúrált, megidézi a víz csillogó felszínét, míg a színpaletta egy finom táncban összefonódik. Monet palettája erősen hajlik a lágy kékek és finom zöldek felé, meleg árnyalatokkal átszőve, amelyek azt sugallják, hogy a napfény játszadozik a hullámokon. A gondola, szinte kísérteties megjelenésével, csendesen siklik, ezzel békés csendességet ad a festménye.

Ebben a kompozícióban az épületek ábrázolásai álomszerű vízióként emelkednek fel; formáik elmosódottak, de szépségük vitathatatlan. A lágy színváltozások mélységérzést keltenek, meghívva a megfigyelőt, hogy elmerüljön a vízen fodrozódó visszatükröződésekben. Ez a jelenet megörökíti Monet elkötelezettségét, hogy megragadja a pillanat lényegét, az átszaladó fény és víz minőségét — a impresszionizmus egy aláírása, amely mély kötelékről beszél a természettel és a légkörrel.