Ez a ragyogó festmény megörökíti a velencei Santa Maria della Salute bazilikát, amelyet egy lágy köd borít, tompítva monumentális kupoláit és aprólékos építészeti részleteit. A művész apró, különálló ecsetvonásokból álló mozaikszerű megoldást alkalmaz – a pointillizmus jellegzetességét –, melyek pasztell színpalettán tündökölnek. Lágy zöld, levendula, rózsaszín és kék árnyalatok keverednek a vásznon, a velencei lagúna visszatükröződését idézve hajnalban vagy halvány napsütésben. Az előtérben és a bal horizonton vitorlás gondolák alkotnak ritmikus mozgást, amely kiegyensúlyozza a nagy templom mozdulatlanságát.

A kompozíció nyugodt, szinte álomszerű atmoszférát teremt, ahol a víz és az ég tökéletesen összeolvad, a nézőt nyugodt elmélkedésre hívva. A mű nem csupán Velence építészeti szépségét ünnepli, hanem bemutatja a neoimpresszionizmus innovatív módszereit is, ahol a színek és a fény alkotják az érzelmi magot. A 20. század eleji Európa történelmi kontextusa, tudomány és művészet fúziójának kutatásával, elgondolkodtat a percepció és a természet összefonódásán. A mű finom, élénk tisztelgésként hangzik Velence időtlen bája előtt, költői elmélkedésre hívva a helyről és az emlékezetről.