A festmény egy nőt mutat lágy, bolyhos fehér ruhában, aki egy tükör előtt térdel. Tartása befelé forduló, talán szomorú is; az egyik keze takarja az arcát, a másik finoman a dívány plüss, sötétzöld és barna kárpitjára nehezedik. A környezet puritán, a fal hűvös, tompa zöldje dominál, csendes intimitás érzetét keltve. Mellette egyszerű, aranykeretes tükör lóg, felülete egy láthatatlan világot tükröz, és sötét árnyékot vet, ami még jobban hangsúlyozza a jelenet intimitását. A kompozíció meglepően egyszerű, a fény és az árnyék kölcsönhatására támaszkodik az érzelmek közvetítésében. Az ecsetkezelés finom, a szövet esésére és a bőrön játszó fényre való különös figyelemmel. A csendes szemlélődés tapintható légkörét kelti, a magány szinte tapintható érzését.