Ez a festmény egy fiatal nőt ábrázol, aki elegánsan ül egy díszesen faragott széken, hófehér, réteges ruhában, amely lágyan omlik körülötte. A művész ecsetvonásai lazák, mégis aprólékosak, élettel telivé téve a ruha anyagát és a halk, kékesszürke hátteret. A nő tartása megfontolt; enyhén megfordítja testét, arca pedig lágy, tudatos mosolyt hordoz, mely magabiztosságot és halk belső elmélkedést sugároz. A lágy fény simogatja a porcelánbőrű modellt, kiemelve azt a finomságot és szépséget, amit a festő örökíteni kíván.

A kompozíció ügyesen egyensúlyoz a figura és a viszonylag leegyszerűsített, majdnem absztrakt háttér között, így teljes figyelmet irányít a fiatal nő nyugodt kifejezésére és kifinomult öltözékére. A fehér színek dominálnak, amelyeket az arc pirosas árnyalatai és a kezében tartott virágok finom színei törnek meg, romantikus lágyaságot varázsolva a képbe. Ez a mű az 19. század végének tipikus portréja, mely az eleganciát, a bájt és a múló fiatalságot ötvözi a realizmussal, amelyet impresszionista hatások lágyítanak, így intimitást és időtállóságot sugároz.