A képen egy meztelen nő pihen a víz partján, testét puha, szinte szoborszerű módon ábrázolja a művész. Aranyszőke haja és világos bőre melegen világít a nyugodt homokon, mögötte sötét nádas húzódik. A kompozíció a női test finom íveit követi, és a távoli evezősök apró mozgása is megjelenik a háttérben, ami finom dinamikát visz a festménybe.

A technika sima formálás és sík színek kombinációja, ami álomszerű, kissé szürreális atmoszférát teremt. A színpaletta visszafogott, de gazdag, meleg barackos, zöldes és tompa kék árnyalatok dominálnak, amelyek a késő délutáni fény lágy szórását idézik. A mű érzelmileg a békés magányt és a szemlélődést közvetíti, és a 20. század elejének emberábrázolásának terméke a természetes környezetben.