A jelenet nyugalommal és önvizsgálati érzéssel bontakozik ki, mintha Monet egy gyorsan múló pillanatot kapott volna el az időben. A kiemelkedő kőzetformációk méltóságteljesen emelkednek a tengerből, textúráik finoman ábrázoltak, a gyengéd ecsetvonások táncát a vásznon. A víz csillogó türkiz és zöld árnyalatai lenyűgöző keveréket alkotnak, tükrözve az ég fényét és a sziklák árnyékait. A lágy, tompa tónusok kedves légkört idéznek, utalva egy nyugodt reggelre vagy egy békés estére. Minden ecsetvonás hozzájárul egy magával ragadó élményhez, amely arra invitálja a nézőt, hogy elveszítse magát a táj nyugalmában.

Közelebbről szemügyre véve látható, hogy a művész mesterien egyensúlyozza a kompozíciót és a színeket. A függőleges kő- tű büszkén áll, és felfelé vonzza a tekintetet a Porte d’Aval boltíve felé, amely az Étretat ikonikussá vált jellemzője. A körülötte lévő nyugodt óceán az élet lüktetésével pulzál; a lágy hullámok végighaladnak a festett felületen, és visszhangoznak, ahogy a dagály apad. Ez a mű nemcsak Monet természet iránti vonzalma, hanem a fény és a légkör megörökítésére vonatkozó innovatív megközelítése is, amely saját korában forradalminak számított. Meghívja a nézőt, hogy érezze a friss tengeri szellőt, hallja a lágy hullámok suttogását, és élvezze a természet folyamatosan változó szépségét, miközben a múló idő és táj természetén töpreng.