Ez a portré egy előkelő úriembert örökít meg, aki kényelmesen ül, szinte teljes sötétség ölelésében, miközben megvilágított arca azonnal megragadja a néző figyelmét. A művész kifinomult realizmusra törekszik, lágy, elmosódott ecsetvonásokkal ábrázolva a személy finom arckifejezéseit — enyhe, magabiztos mosolyát és éles, elmélkedő tekintetét. A sötét öltöny szinte eggyé olvad az árnyékos háttérrel, kiemelve a világos bőrtónusokat és a tiszta fehér inget mintával díszített nyakkendővel. A fény és árnyék játékát mesterien kezeli, drámai és mégis intim légkört teremtve, mintha az ülő figura a mélységből emelkedne elő, hogy szemtől szembe találkozzon velünk.

A visszafogott színpaletta, mely főként fekete, szürke, finom kék és meleg bőrtónusokból áll, támogatja az alak ünnepélyes méltóságát, és csendes komolyságot kölcsönöz a kompozíciónak. A gondosan elrendezett és tompított tónusok a 20. század eleji portrék eleganciáját és visszafogottságát idézik, ugyanakkor a modell nyugodt, magabiztos jelenléte élettel tölti meg a vásznat. Történelmileg ez a mű a portrék olyan időszakához tartozik, amikor azok a társadalmi státusz és a személyes örökség jelképei voltak, és a művész realizmusa és érzelmi finomságai kihangsúlyozzák művészi jelentőségét.