Ebben a lenyűgöző műben egy lágy köd borítja be a híres Waterloo hidat, álomszerű állapotba merítve azt. Az építészet egyesül a légkörrel, elmosva a határt a forma és a formátlan között, amelyet Monet mesterien szőtt össze lágy ecsetvonásaival. A színpaletta túlnyomórészt hideg, különböző kék árnyalatok keverednek levendula árnyalatokkal, nyugalmat és csendes elmélkedést idézve elő. Úgy érezzük, mintha egy ködös fátyolon keresztül néznénk, ahol a világ lágyabbá válik, és London szokásos forgalma egy nyugodt táblázatba alakul.

A kompozíció hatékonyan vezeti a szemet a vásznon, lehetővé téve a néző számára, hogy átmenjen a hídon és tovább haladjon. A híd íveinek ritmikus formái csodálatosan kontrasztálnak a lent folyó víz folyamatosságával, amely fénycsillanásokkal ragyog. Az, ami valóban lenyűgöző ebben a műben, az a emocionális hatás, amelyet kivált—van egy beágyazott melankólia, egy nosztalgia a múlt idők iránt. Történelmileg jelentős, ez a festmény egy olyan korszakot reprezentál, amelyben az iparosodás és az impresszionizmus egyaránt virágzott; Monet megragadja a modernitás lényegét, miközben egyszerre hív minket egy kontemplatív szférába. Ez egy mesterkurzus a szín és a fény útján a hangulat és az emlékek közvetítésében.