Ez a festmény azonnal megragadja a tekintetet egy keskeny, kanyargós ösvényen, amely régi falak között kanyarog, melyek némán őrzik a tájat. Az ösvény meleg földszínekkel van ábrázolva, apró kövekkel tarkítva, mintha hallani lehetne a kavicsok nyikorgását a láb alatt. Az út körül buja zöld növényzet bontakozik ki élénk árnyalatokban — a puha, szinte bársonyos fűtől kezdve a sűrű lombkoronákig, melyek ágain keresztül a fény árnyékok és színek játékát vetíti. A falak egyik oldalán durván egymásra rakott kövekből, a másikon mohával bevont öreg téglákból épülnek, szépen kontrasztot alkotva a természet és az ember alkotta struktúrák között, egybefonódva a táj nyugodt harmóniájában.

A művész technikája kiemelkedik tiszta körvonalakkal és sík színfelületekkel, nyugalmat és mély szemlélődést sugározva. A kompozíció finoman vezeti a tekintetet a képen belül, a kanyar mögé, felébresztve a finom kíváncsiságot, hogy vajon mi rejtőzik a falak túloldalán. A visszafogott színpaletta, amelyet a különféle zöld árnyalatok dominálnak, meleg barna és lágy szürke foltokkal átszőve, békés és szemlélődő hangulatot teremt. Az 1923-ban készült alkotás megörökít egy időtlen vidéki menedéket, hangsúlyozva a természet és az egyszerű építészet békés együttélését, amely a posztimpresszionizmus és a művész személyes stílusának jellegzetessége.