Ez a kiváló csendélet egy kávézóban eltöltött pillanatot örökít meg, gyökerezve a mindennapokban, de hovatovább lényegre törő dinamizmust sugároz. A kompozíció egy abszintos pohár köré sűrűsödik, a világos zöld folyadék világít az azt körülvevő üvegkancsó mellett. A fény visszaverődik a felületeken, amely lágy visszaverődések táncterét alkotja a fehér asztalon. A háttérben külső világ mozgó alakjai jelennek meg; formáik elmosódottak, mintha víziók lennének, amelyek mentesek a definíciótól; meghívást kapunk ebbe az intim térbe, ahol a vendégszeretet találkozik a művészettel.

Van Gogh mesteri ecsetkezelése a készítmény során egészében nyilvánvaló. A vonásai kissé őrültek, de szándékosak, a kávézó színének energiáját ábrázolják. A meleg sárgák és hűvös zöldek harmonikusak; a lusta délután érzetét keltik, talán tele feleselésekkel és lágy kacagásokkal. A művész érzelmet vektor bele a banalitásba, megörökítve egy elflepergő pillanatot, amely szinte érezhető. Olyan érzés, mintha fel tudnánk emelni a kezünket, megérinteni a poharat, érezni az abszint hűvösségét és a kávézó ablakain átszűrődő napsugarak melegét. Van Gogh művei nemcsak személyi zűrzavart tükröznek, hanem egy szelet életet is bemutatnak, amelyben a szépség fellelhető a mindennapi életben.