Ebben a lenyűgöző darabban a néző azonnal meg van ragadva a szobor áramló kontúrjaitól, amely egy vibráló égszínkék háttér előtt áll. A törzs lágy, lekerekített formáit Van Gogh jellegzetes vastag ecsetvonásai adják meg, amelyek mélységet és textúrát kölcsönöznek a figurának. Az arc jellemzőinek hiánya hangsúlyozza a szobor tiszta fizikalitását, és intim kapcsolatot hív elő a szépségével. Szinte érezhetjük a márvány hidegségét, amelyet utánoz, a hullámzó árnyékok kiemelik a elegáns sziluettet.

A színpaletta kulcsszerepet játszik a mű általános hatásában. Van Gogh egy megnyugtató kéket választ, amely éles kontrasztot ad a szobor fehér tónusaival, előidézve a nyugalom és a kontempláció érzését. Ez nemcsak a törzs háromdimenziós jellegét erősíti, hanem érzelmi reakciót is kivált; a néző egy lágy vágyakozást vagy nosztalgiát érezhet. A 19. század végi történelmi kontextusban, amikor a klasszikus formákat mélyen tisztelték, de a modernitás megkérdőjelezte, ez a darab tanúskodik Van Gogh hagyományos szépség feltérképezéséről, egy kifejezetten új lencsén keresztül.