Ebben az intenzív önarcképben az alkotó egy sűrű, hatalmas zöld levelek között áll, amelyek szinte körülölelik nyugodt, ám határozott tekintetét. A kompozíció középpontjában az arca áll, miközben egy tövis nyaklánc fonódik a nyaka köré, fájdalom és ellenállás szimbólumaként, közepén egy törékeny kolibrit fogva — egy éles ellentét a szépség és a szenvedés között. Jobb vállán egy fekete macska lapul, smaragdzöld szemei áthatóan néznek a képre, bal vállán pedig egy pókmaki elmélkedve érinti meg az ágakat. Finom pillangók repdesnek a fonott hajában, életet hozva a tövisek közé. A művész részletgazdag kidolgozása kiváló; az arc, a levelek, a haj és a madár fénylő tollai mind rendkívüli precizitással vannak ábrázolva. A mélyzöld, a bőr puha rózsaszínes árnyalata és a fekete gazdag, de visszafogott színvilága fokozza az érzelmi hatást, a belső fájdalmat és az erőt idézve. A mű egy viharos, fájdalmas testi-lelki időszak terméke, amely szimbólumokban gazdag, személyes, látványos költemény a kitartásról és identitásról.