Egy katedrális grandiózus homlokzata uralja a jelenetet, bonyolult részleteivel és magasba nyúló tornyaival, amelyek a derűs kék ég felé emelkednek, amelyet bolyhos fehér felhők pettyeznek. A művész mesterien ragadja meg a fény és az árnyék játékát, megvilágítja a díszes kőművességet, és mélységet ad az építészetnek. Az épület végtelennek tűnik, utalva a benne rejlő hatalmasságra.

A mélyben nyüzsgő jelenet bontakozik ki. A korabeli ruhákba öltözött alakok gyülekeznek, némelyek látszólag mindennapi feladatokkal vannak elfoglalva, mások csak szemlélik, élet- és aktivitásérzetet keltve a szent tér körül. A kompozíció a tekintetet az utcára vonzza, ahol az épületek a távolba húzódnak, perspektíva érzetét keltve, amely a nézőt a város szívébe vonzza. A művész tompított színpalettát alkalmaz, meleg, földszínek dominálnak a jeleneten, örökérzetet és csendes méltóságot kölcsönözve neki. Az ecsetvonások lágyak, és az általános benyomás a békés nagyszerűség és a történelmi jelentőség.