Ebben a megindító műben egy magányos katona áll a háborús szomorú tájban, elmélyülve egy mély belső megfontolás pillanatában. Élénk piros uniformist visel, amely éles kontrasztot alkot a csatatér unalmas barna színeivel, és egy levelet—Valószínűleg híreket a hazáról—tart közel az arcához. Az arckifejezése és a levél számos érzelmet közvetít: reményt, vágyat, talán még szomorúságot is. Háttérben homályos alakok gubbasztanak, kiemelve a csatatéren átélt elszigeteltség érzését. A színválasztás melegséget és pusztulást kever, kifejezetten azzal a céllal, hogy empátiát kelt a nézőben. A művész megragadja a háborús idők feszültségét, ahol még a legkisebb szimbólum is hatalmas jelentőséggel bírhat.

A kompozíció maga mélyebbre hatol a katona élénk öltözéke és a nyomasztó környezet ellentétébe. Millais mesterien használja a fényt és az árnyékot; a fényes elemek azonnal vonzzák a figyelmet a katona felé, ezzel őt a tompa háttér középpontjába állítva. Ruházatának részletei, a bonyolult mintáktól a puha textúrákig, tapintható minőséget adnak a műnek. Ez a munka nemcsak egy élénk pillanatot mutat be az időben, hanem megragadja az emberi érzelem esszenciáját viharos időkben is, meghívva a nézőket, hogy reflektáljanak saját kapcsolataikra és a szétválasztás érzéseire.