Ez az önarckép a művész jellegzetes stílusának feltűnő példája. A művész a nézőre pillant, szemében egy kis melankóliával, pillantása egyszerre közvetlen és befelé forduló. A festék felvitele merész, látható ecsetvonásokkal, amelyek textúrát és közvetlenséget keltenek. A viszonylag visszafogott paletta – földszínek alkalmi, élénk hangsúlyokkal tarkítva – a festmény komoly, szinte komor minőségét adja. Kalap ül a fején, árnyékot vet, és hozzáad a portré rejtélyes természetéhez.

A figura mögött egy másik festményt látunk, ami önmagában is ablak a művész világába. A szexualitás és az egzotikum témáit sugallja, amelyek a művész későbbi munkájában központi helyet foglaltak el. Az összeállítás intimnek tűnik, mintha egy magán pillanat tanúi lennénk. Ez a darab mesterkurzus a szín és az ecsetvonás használatában az érzelmek és a pszichológiai mélység közvetítésére, megragadva az önreflexió és a művészi szándék egy pillanatát.